Joggal számít együttérzésünkre az a római kőfaragó, aki a következő rövidke görög fogadalmi feliratot készítette. ΑΣΚΛΗΠΙΩΣΩΤΗΡΙ (olvasd: Aszklépió Szótéri) – ebből a feliraton ennyi látható ΑΣΚΛΗΠΙΩΣΩ[ΤΗΡΙ]. Jelentése: Aszklépiosznak, a megmentőnek. Ha túllépünk az együttérzésen, a szegény kőfaragót, aki vagy a magában görögben vagy a görög szöveg vésésében gyakorlatlan, akár egy Brian életébe illő jelenetben is elképzelhetnénk (vö. Romanes eunt domus), ahogy küzd a nagy szigmával. A végeredmény sem pontosan érthető: az első alpha (A) után sikerül neki a nagy szigma (C) de átjavítja, majd ír belőle még egyet rosszul. Ami még érthetetlen, az az, hogy a megrendelőnek miért felelt meg a rontott és javított felirat.

Egyébként a Szótér szó az ókori vallások istentitulatúrájára jellemző - jelentése Megváltó / Megmentő. Ugyanaz a szó ez, amely a Jézus Krisztus nevét tartalmazó görög anagramma, az ΙΧΘΥΣ utolsó tagja (olvasd: Ikhthüsz, jelentése hal, utalva Jézus evangéliumi kijelentésére: Kövessetek engem, és én emberek halászává teszlek titeket!): Jézus Krisztus Isten Fia, a Megváltó. Hogy mi köze Jézus Krisztusnak az ókori görög istenekhez? Érdekes módon elég sok. A képen látható felirat a gyógyító istent, Aszklépioszt nevezi megmentőnek - fogadalmi feliratokon ez nemcsak gyógyító istennek jár ki, hanem minden más istennek is, aki egy-egy nehéz helyzetben a felirat állíttatóját megmentette (és a megmenekült ember megfogadta, hogy szobrot vagy feliratot állít - innen a fogadalmi felirat elnevezés). A hellénisztikus kor kezdetén Nagy Sándor elirigyli a keleti istenkirályok státuszát, és meghonosítja egyes elemeit - ebben utódai is követik. Jézus Krisztus korára már elterjedt és mondhatni megszokott titulus isteni jellegű és formátumú személyekkel kapcsolatban. Egyébként a magyar Zsótér név is ebből a szóból ered - a görög rítusú kereszténység kontextusában került a magyar családnevek közé.

A felirat Kr.u. 2-3 századi, Köln közelében, Altenburgban került elő.