Az idő telik, de sok minden nem igen változik. Az ókori gyerekeknek, ugyanúgy, mint a maiaknak, voltak kis kedvenceik. Az oltártalapzaton látható kisfiú, Anthus valamikor a Kr.u. 1. században élte rövidke életét. Az oltárt apja, L. Iulius Gamus (L. IVLIVS GAMVS PATER) állíttatta, mint írja, drága kisfiának (FILIO DVLCISSIMO). A gyermek bal kezében papirusztekercset tart utalásként a korára. Lentről szeretettel néz fel rá kutyája. A gyermek két oldalán a DIIS... MANIB[us] szavak kötelező elemei a római sírköveknek: általában a D.M. betűkkel rövidítik. Jelentése "a halotti szellemeknek". Itt ez olvasható: DIIS MANIB[US] ANTHI - azaz Anthus halotti szellemének. Ez az apuka azonban nem elégszik meg a hagyományos sírkővel, szeretett kisfiának, pontosabban szellemének oltárt állít. A Kr.u. 1. századi Rómában ez, ha nem is gyakori, de már nem is oly szokatlan. Néhány évtizeddel később Cicero szeretett lányának, Tulliának szentélyt is emeltet - azaz megistenültként kezeli. Tullia ekkor már jóval túl van a képen látható kisfiú korán, de Cicero változatlanul kislányának tekinti, és leveleiben deliciae nostrae-nak, drágaságomnak szólítja. Szegény Tulliát nem kímélte a sors. Kr.e. 76-ban született, 45-ben halt meg, 13 évesen adták férjhez. Első férje korán halt meg, a másodiktól, majd a harmadiktól is elvált, majd gyermekágyban halt meg apja birtokán, miközben harmadik férjétől való gyermekének adott életet.